|
 |
|
A három író tájékoztatja Önt, hogy weboldalának böngészése egyúttal az alábbi feltételek elfogadását is jelenti: Az oldalon szereplő írásmű egésze, vagy annak bármely részlete szerzői jogvédelem alá esik. Az ehhez fűződő jogok gyakorlására kizárólag a három író jogosult, előzetes írásbeli engedélyük nélkül tilos az írásmű tartalmának egészét vagy részeit bármilyen formában felhasználni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni, átdolgozni vagy tárolni.
|
|
A Talizmán – V. fejezet, harmadik szakasz
Rurik döbbenten meredt a jövevényre, akit percekkel ezelőtt a szeme láttára kapott be a szörnyeteg.
- Te… te… hogy kerülsz ide? Hiszen…
A papnő zavartan nézett rá, majd sorban a többiekre, de mindegyikük arca a meglepetést tükrözött.
- Ó, bocsássatok meg, be sem mutatkoztam, a nevem Alyssa Shindyel – majd Rurikra nézett – Úgy látom, Syranna megtalált…
- Meg – jelentette ki Azyr - Majdnem fel is falta. Csak hát…
- Felfalta?
- Hát nem egészen - válaszolta zavartan a füstölgő harcos - mert ebben az állapotban nem tudott… azaz… csak téged nyelt el.
- Engem?
- Tulajdonképpen én sem értem – mondta Gmorrot apó.
- Óóó, Syranna! – kiáltott fel a papnő – Mi történt vele? Hol van? Ő az ikertestvérem.
Ekkor összeállt a kép a kis társaságban. Syranna nem a szörnyeteg, hanem a szépség neve volt. Rurik felsóhajtott és lehajtotta a fejét. Azyr nem tudta, hogyan közölje a rossz hírt, végül az idős pap szólalt meg.
- Sajnálom leányom… - kis szünetet tartott, majd szomorú tekintettel nézett az előtte álló nőre - de a testvéred meghalt.
- Az…. az nem lehet… - suttogta Alyssa.
- A saját szemünkkel láttuk. Annyira hasonlít rád, hogy az imént azt hittük ő tért vissza, de nem. Elnyelte őt egy hatalmas fagyféreg. A barátunk is szinte a torkában volt – mutatott Rurikra - csak valahogy szellemszerűvé vált, így a bestia nélküle húzódott vissza a föld alá. A másik papnő viszont…
- Nem, Syranna nem halt meg, ebben biztos vagyok – jelentette ki határozottan az elf – Nagyon erős lelki kötelék van közöttünk. Biztosan érezném, ha meghalt volna. A húgom él, csak nagyon gyengén érzem.
- Lehet, hogy még itt van a közelben a fagyféreg? – állt fel hirtelen a kapitány, Rurik pedig, a szörny után maradt gödör felé rohant. Szíve szaporán dobogott. Mégsem halt meg, aki megmentette! – hasított belé az örömteli gondolat.
A papnő hosszú léptekkel követte a füstembert, miközben az öreg a környéket fürkészte. Nem bukkantak fel újabb fagytüskék, a meglévők pedig, gyorsan olvadtak az őszi napsütésben.
Alyssa szó nélkül a féregverembe vetette magát. Rurik követte. Füstökle áthatolt a földön, de percek múltán sem találtak semmit.
- Nincs itt.
- Nem értem – mondta bosszankodva Rurik – felfalta egy óriási féreg, aminek útját jégtüskék kísérték…
- Akkor is él. De nagyon gyengén érzem. Vagy komoly baja esett, vagy nagyon messze van.
Kisegítették őket a gödörből.
- Szép hölgy – fordult az elf nő felé Gmorrot - elárulnád nekünk, mi is történt a barátunkkal, ki vagy tulajdonképpen és hogyan találtatok ránk?
Az ezüstszürke köpönyeges jövevény lehajtott fejjel áll egy darabig. Talán koncentrált valamire. Aztán mikor az öreg épp újból kérdezte volna, megszólalt:
- Természetesen.
A papnő egy sziklának vetette a hátát, és belevágott a mondandójába, mire a többiek leültek a közeli nagy kövekre.
- Az a talizmán, ami a nyakadban van Que Shallie’n, a mienk volt, míg el nem veszítettük sok évvel ezelőtt…
- Hogy mondtad, hölgyem? – kérdezte Gmorrot apó.
- Que Shallie’n, azaz a talizmánhordozó – válaszolta Alyssa, majd folytatta - A kolostorban vezetőink nemrég megérezték a talizmán jelenlétét, majd ez alapján nagyjából a helyét is. Tudtuk, ha mi érzékeljük, mások is képesek lehetnek rá. Azonnal útnak indultunk, hogy megkeressük és figyelmeztessük a talizmánhordozót a veszélyre, amit átvállaltunk volna, ha lett volna rá lehetőség. Már egészen közel jártunk, amikor a természet egy igen erőteljes, ám ide nem illő dolgot jelzett. Ugyanaz a valami volt, mint ami nemrég két másik, távoli helyen is felbukkant. Tudtuk, hogy a Que Shallie’n nagy veszélyben van, így egy varázslattal felgyorsítottam a húgom. Csak remélni tudtam, hogy nem érkezik későn, de legvégső esetre nála volt a Moarr penge, amit úgy tűnik használnia kellett – nézett Alyssa Rurikra - Sajnálom.
- Értem – vette át a szót az öreg – Mi csak annyit láttunk, hogy szinte a semmiből bukkan elő. Ő és a jégtüskék villámgyorsan közeledtek Rurik felé. Mire bármit is tehettünk volna, lecsapott a barátunkra egy füstölgő tőrrel, aztán megnyílt alattuk a föld és egy hatalmas szörnyeteg tört elő a mélyből. Mindkettejüket elnyelte, majd ahogy jött vissza is húzódott. Ám mint kiderült Rurikot mégsem tudta felfalni, mert ilyen szellemszerűvé vált. A testvéred viszont magával ragadta…
Csend ereszkedett közéjük. A katonák a közelben teljes készenlétben, halkan beszélgetve várták a következő parancsot.
- Mi történt velem? – kérdezte a füstölgő harcos.
- A Moarr penge, ha a talizmánon keresztül döfik valakibe, egyfajta szellemalakot biztosít, ami minden fizikai támadástól megvédi a Que Shallie’n-t. Az egyik legbiztosabb elsődleges védelem. Meg is mentette az életed.
- És meddig tart a hatása? Mi lenne, ha egyszerűen kihúznánk? – kérdezett ismét Rurik, bár tartott a választól, hiszen sehol sem állt ki belőle az a bizonyos tőr.
- A Moarr penge azonnal reakcióba lép a talizmánnal, és feloldódik annak hordozójában a lyukon keresztül. Nem lehet kihúzni, mert már nincs mit.
A füstember elkeseredetten nyúlt mellkasához. Legszívesebben letépte volna a nyakából a talizmánt, de nem tehette meg.
- Akkor… - kezdte Rurik, ám a papnő a szavába vágott.
- Nem. Visszakaphatod a régi önmagad, de a mágikus rituálét csak a kolostorban lehet elvégezni. Ennek is megvan a jelentősége. Hidd el, nem baj, hogy ez történt, ugyanis innentől kezdve veszélyben az életed, és mindenkinek, aki veled tart. Ugyanis van, amit nem tudtok. Értesültünk róla, hogy valaki elkezdte felkutatni az őrzőket. Meg akarja szerezni tőlük azt, ami nem véletlen van rájuk bízva, és szétszórva a világban. Egy fiatal, tudós elme volt az és kíváncsian vártuk, mikor jut el a kolostorba hozzánk. Mi vagyunk az utolsó őrzők, akiknél végül mindenki megmérettetik és kiderül valódi szándéka. Régóta nem akadt olyan, aki a nyomunkra bukkant volna és bölcseink úgy vélték, ha kiállja a próbákat, érdemes lehet a tudásra.
Ám néhány héttel ezelőtt félelmetes hatalom jelent meg, és nyomában pusztulás járt. Ugyanazt akarta, amit az ifjú varázsló, csak Ő nem kímélt senkit és élvezte az öldöklést. Egyikükről sem tudunk semmit biztosan, ám a Sötét hatalom sokkal gyorsabban talált az őrzőkre, mint a varázstudó. Ha ez a kíméletlen erő megszerzi az elrejtett tekercseket – és kettő már nála van - olyasmi birtokába kerül, mellyel az egész világunkat pusztulásba sodorhatja! - mondta egyre nagyobb hévvel az elf papnő - Most pedig, a varázstudóra és a talizmánhordozóra vadászik, azaz rád, Que Shallie’n.
Folytatjuk...
írta: Adim
Komment
-
 Elf:
2008. 11. 12. 11:45
Ó anyám, mi jön még? Lassan elkezdhetnétek kigobozni a szálakat.
Innen szép nyerni :)
-
 Adim:
2008. 11. 13. 12:59
Mi jöhetne még? Hát a Sötét Hatalom...
(coming soon) :)
A szálak pedig épp most adtak ki egy mintát. Jöhet a következő...
Tudjuk, kik mi végett találkoztak, és (nagyjából) ki mit akar. Persze, ez sűrűn változhat még...
Nyertes pedig lesz. Az mindig van.
A kérdés csak az: ki viszi a bankot?
-
 Aquarius:
2008. 11. 17. 15:00
Ahogy mostanában frissítetek, hamarosan itt lesz a folytatás. Várom már! Tudom, nem lehet összecsapni, de volt amikor egy héten két bejegyzés is felkerült. Nem jó úgy olvasni egy sztorit, hogy állandóan Pauzálva van.
Írjatok többet!
Szegény mágus, ha nem jön a képbe a Sötét erő, még övé lehetett volna az összes tekercs és a tudás. Vagy a végén a gonosz helyett végül ő kapja meg?
-
Aquarius:
2008. 11. 19. 21:33
Hmmm...
Ilyenkor már fent szokott lenni a folytatás...
-
 Jeff:
2008. 11. 20. 18:10
írói krízis, írói krízis...
-
Adim:
2008. 11. 20. 22:37
- Nos, én összehoztam a karaktereket, rendbe tettem a sztorit, kiderült sok minden, de maradt néhány titokzatos vagy kérdéses dolog is. Eddig kértem a többiek türelmét, hogy adják át a tollat. Ez után átadtam a folytatás lehetőségét Jeffnek...
- Az, hogy Varryannal mi történik, megvan a fejemben, és meg is fogom írni, ám ami a nála történő esemény alatt Rurikékkal (vagy mással történik), annak kell most következnie...
- Mivel Maximusnak megszületett a harmadik csemetéje, ő most bizonytalan időre kiszállt az írásból, így ketten maradtunk Jeffel.
Aki írói krízisben van...
Hmmm...
-
Elf:
2008. 11. 21. 5:01
Jeff mikor nincs valamilyen krízisben?
Első könyv megjelent, második könyv a nyomda hibája miatt nem készült el. Elfogyott a papír.
(ezt kb így indokolnák meg a boltokban)
De mostmáraztán...
-
Jeff:
2008. 11. 21. 10:30
Mit tudtok ti erről... Adim eldurrogtatott jó pár puskaporos hordót afféle nagyjelenetben, amilyet még Spielberg is csak a film végére hagy. Most ezt kell valahogy túlszárnyalni. És az írásművészet nem lóverseny.
-
Aquarius:
2008. 11. 24. 0:05
Nem kell semmit túlszárnyalni. Csak folytatni a történetet. Nincsenek grandiőz elvárások. Bízom benne, hogy végül teljes lesz a sztori, mert tetszik. Csak ne hagyjátok abba! Jó visszatérni ide...
-
Elf:
2008. 11. 24. 16:15
nu mi van? nem arról volt szó, hogy Jeff ezerrel ír? :) én meg jövök Rurikolni, oszt sehun semmi :P :D
-
Aquarius:
2008. 11. 26. 11:15
Ööö... zavart érzek az erőben. Ugye nincs gond a folytatással?
-
Adim:
2008. 11. 26. 14:29
Semmivel sincs gond, csak nem egyszerű leírni azt, amit kitalálunk, és úgy, ahogy azt elképzeljük. A következő szakaszt (6/1) például órákon keresztül korrigáltuk, csiszoltuk, mire felkerült. Nehéz (de mókás) szülés volt... :)
Beszélj Vándor!
|
|
 |
|
 |
Cremor
Üdvöz légy utazó, ki eljutottál Cremor városába!
Itt megpihenhetsz, s miközben éhed csillapítod, érdekes, hihetetlen, mókás és hősies történeteket hallhatsz, öreg mesemondóktól, pletykás fogadósmestertől, avagy bárdolatlan bárd szájából, melyek valóságtartalmáról dönts belátásod szerint!
A Cremori krónikák mesés történetek, novellák, kisregények, versek, képregények és egyéb alkotások gyűjteménye. Bátran mondj róluk véleményt, a folyamatosan alakuló történetekhez pedig adhatsz ötleteket, tanácsokat!
|
|
 |
|
